Esemény dátuma:
2017 feb 25 - 10:00
Esemény helyszíne:
Kiscelli Múzeum, Budapest, Kiscelli utca 108
Esemény leírása:
A Kiscelli Múzeum három állandó kiállításának termeit járjuk végig ezen a szombaton.
A főváros régisége című kiállításrész céhládák, festmények, órák, metszetek, ezüst evőeszközök és kancsók, érmek, szobrok tükrében mutatja be a főváros történetét az 1780-as évek korától, azaz II. József császár idejétől és Buda tényleges fővárossá válásától 1873ig, vagyis Buda, Pest, és Óbuda egyesítésének időszakáig..
A Kiscelli Múzeumnak gazdag és értékes gyűjteménye, Magyarországon egyedülálló állandó kiállítása van a főváros területéről származó cégérekből. Köztük található több várostörténeti jelentőségű darab is, mint például az Arany Kéz fogadó ornamentális cégére, mely a belvárosi Aranykéz utca névadója lett. A míves iparművészeti darabok mellett készültek festett cégtáblák is, amelyeket olykor olyan jeles művészek alkottak, mint Barabás Miklós.
A múzeum harmadik kiállításán Landerer József pozsonyi gyógyszerész által 1794-ben Pesten, az egykori Kecskeméti kapunál alapított Arany Oroszlán patika eredeti berendezését lehet megtekinteni. A gyúgyszertár későbbi tulajdonosa, Pecz Samu költöztette a patikát 1810-ben végleges helyére, a mai Papnövelde és Veress Pálné utca sarkára. A cseresznyefa borítású biedermeier berendezés a stílusjegyek alapján az 1830-as évek elején készült. A kiállításon a Kristóf patika eredeti portálját és a Kígyó patika két festett cégérét is bemutatják.
Jegyár:
1 600 Ft.
Klubprogram:
Esemény geo helyszín:
Kiscelli Múzeum
Kiscelli utca 108 Remetehegy
Budapest 1037Jelentkezem: