Blogok

A Budapesti Városnéző Séták szervezésében vállalkoztunk a kőbányai csősztorony, az egykori Dreher villa és a pincerendszer egy részének bejárására.

Blogesemény dátuma: 
2015 jan 18 - 11:00

Rendhagyó környezetben, pálma-fákkal, nyugágyakkal övezett medencében és annak partján rendezett vigasságra invitáltunk benneteket 2001 farsangján. Az érkezőket welcome drink fogadta, a ki- és felszolgáláshoz pedig háromfős személyzet állt rendelkezésünkre.

Blogesemény dátuma: 
2001 feb 16 - 00:00

2001-ben az első évadnyitó kenutúránk rendhagyó módon nem a szokásos bemelegítő dunai egynapos volt, hanem talán az egyik legszebb hazai ártéri vizitúra.

Blogesemény dátuma: 
2001 máj 11 - 00:00

Mi az az asztaltársaság?

Blogesemény dátuma: 
1999 szep 1 - 00:00

Az „Álmok álmodói, világraszóló magyarok” című tárlaton a 13 ezer négyzetméteres területen 300 - a magyar találmányokat és szellemi alkotásokat bemutató - műtárgy és installáció várt minket, látogatókat.

Blogesemény dátuma: 
2002 jan 13 - 00:00

A 2001-es évben a március közepi négynapos ünnep remek alkalmat adott arra, hogy az év első kétnapos kirándulását megtartsuk.

Blogesemény dátuma: 
2001 már 15 - 00:00

Históriám történt - miről énekek szólnak-
Kettőezer-hármas évében az Úrnak.
Kurucz idők ugyan elmúltak már régen,
rebellis vér folyt még magyarok erében.

Blogesemény dátuma: 
2003 nov 1 - 00:00

Egyszer, nem is olyan régen, élt egy jóképű királyfi, aki elhatározta, hogy olyan országot alapít, ahol csak okosak, gazdagok és szépek laknak. Szétküldte hát hírnökeit a szélrózsa minden irányába néptoborzó felhívásával.

Blogesemény dátuma: 
2001 jan 31 - 00:00

Köszöntse e vers eleje
Ágneseink egyike;
Mi szél hozta őt ide,
nem mesélte sohase.

Idestova már egy éve,
ő a SoXín.kör vezére;
S kritika hogyha érte,
derűt borúra nem cserélte.

Blogesemény dátuma: 
2001 jan 21 - 00:00

SoXín-Kör a folytatás jegyében

Blogesemény dátuma: 
2000 jan 1 - 00:00

Oldalak